PÉCSELYI HÍRMONDÓ 2019. március hó 1. szám

PÉCSELYI HÍRMONDÓ

2019. március hó

1. szám

Tájékoztatás az elmúlt időszak eseményeiről:

2019. január 6-án a Balatoni Helyi Értékek Egyesület szervezésében jótékonysági „Morzsa Party” futóversenyen vehettek részt az érdeklődők. A futóversenyen a nevezési díjból illetve adományból befolyt összeget – ami közel 300.000 forint volt - a Pécselyen működő óvoda részére ajánlották fel a szervezők. Az adományt eljuttattunk az óvoda részére, melyből készségfejlesztő eszközöket szeretnének vásárolni.

Ezúton szeretném megköszönni a sok felajánlást (sütemény,gofri), anyagi támogatást, amit a település lakóitól kaptunk.

2018. évben is lehetőség volt az önkormányzat udvarán elektronikai hulladék elhelyezésére. A hulladék elszállítása megtörtént, a hulladékért kapott 52.165 forintot szintén az óvoda kapta.

Tájékoztatás az elkövetkezendő időszak eseményeiről:

2019. március 9-én a nyugdíjas klub nőnapi bált szervez a kultúrházban. A jó zenéről Mészáros Gyula gondoskodik. A belépődíj: 1.000 forint/fő. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A szervezők szívesen fogadják a tombola felajánlásokat.

A 2018-as évhez hasonlóan az idén is több rendezvényünk lesz az EFOP pályázatnak köszönhetően. Az eseményekről külön értesítőkön tájékoztatjuk a település lakóit.

Közérdekű információ:

2019. február 1-től a falugondnoki teendőket Oláh Krisztián látja el.

Falugondnok elérhetősége: 0670/369-8759.

A Belügyminisztérium a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri támogatásáról szóló 1364/2018 (VII. 27.) Kormány rendelet alapján az Önkormányzatnak szerződést kell kötnie a tüzelőanyagot természetben biztosító gazdálkodó szervezettel. Pécsely Község Önkormányzatának képviselő-testülete kiválasztotta a pályázatot benyújtók közül azt az értékesítő gazdálkodót, akivel a szerződést megköti. Arról, hogy a tüzelőanyagok mikortól vehetők át, minden érintettet értesíteni fogunk.

A Pécselyi Nyugdíjas klub 2019-es évben is kéthetente, szerdai napokon tartja összejöveteleit a megújult kultúrházban. Minden régi és új tagot szeretettel várnak.

- 2 -

Az EFOP pályázatnak köszönhetően a településen több rendezvény is ingyenesen látogatható:

- minden héten kedden 18,30 órától gerincjóga (iskola tornaterme)

- minden héten szombaton 14,00 órától csipkeszakkör (iskola könyvtárterme)

- minden héten szombaton 16,00 órától önvédelmi oktatás (iskola tornaterme)

A kultúrházban hétfőnként 17,00 órától pingpongozni várják az érdeklődőket.

Továbbra is várom az észrevételeket, ötleteket, hogy minél élhetőbb, szebb környezetet teremthessünk Pécselyen.

Burgyánné Czibik Éva

polgármester

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolat

Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal

Pécselyi Kirendeltsége

 
8245 Pécsely, Vásártér utca 148/a.
 
 
 
 
Ügyfélfogadás:

Hétfő, Szerda: 8 - 12, 13 - 16-ig
Péntek: 8 - 13
Kedden és Csütörtökön nincs ügyfélfogadás
Polgármester fogadóideje: Hivatal nyitvatartása alatt

Helyi információ

 
Település név: Pécsely
Megye:  Veszprém
Irányítószám:  8245
Koordináták:   
  46.958878
  17.785021
Népesség: 596 fő
Terület: 20,1 km²

    Közadat kereső

Időjárás

We use cookies
Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő böngészéshez el kell fogadnia a cookie-k használatát!